[Amíg nincs otthon a macska, cincognak az egerek - tartja a közmondás. Hát, sajnos nem engedhetjük meg magunknak ezt a cincogást, nem engedhetjük el az ostort. Mindenki fogadja ezért nagy szeretettel A vajszínű árnyalatot, aki mától oszt, szoroz és rendet vág a gender dinom-dánomban.- vl]

Azért jó tudni, de nagyon!, hogy vannak olyan emberek, akiknek ébersége a legeslegkisebb lazaságot sem kerüli el.

Azt írja a hogyishívják (laza ford. a poszt iró): "Irán speciális biciklik gyártására készül nők számára, amelyeket úgy terveztek, hogy megfeleljenek az iszlám előírásoknak, és ne tegye közszemlére a testmozgást tekerés közben. (...) Az új típusú kerékpárokon lenne egy kis fülke, hogy eltakarja a bicikliző nő testének egyik felét. (...) A női sportolóknak is követniük kell ezt a szabályt, és [testet elfedő] sálakban (sic!) és ruhadarabokban vehetnek csak részt sporteseményeken. A vallási vezetés a bicikliző nők testmozgását kihívónak ítéli, és nem tartja összeegyeztethetőnek a társadalmi közmegegyezéssel."

Hát ez az. A rohadtak. A nők. Mást sem tudnak, csak provokálni. A testükkel. A testmozgásukkal! A fáradhatatlan tekerésükkel, a száguldozásukka! És képtelenek abbahagyni. Addiktívak. Testmozgás addiktívak, bele van égetve a génjeikbe százszor, mit százszor: ezerszer. A nap minden percében, órájában egy cél lebeg a szemük előtt: a férfiak kínzása az ő szüntelen, kihívó, szexre hívó, szexet hívő testmozgásukkal. Minden alkalmat megragadnak: ide-oda járkálnak, leülnek, fölállnak (fölállnak! már a szavak is szexuális töltetet kapnak általuk!), fejüket csóválják, újságokat lapozgatnak, billentyűket nyomnak, papírokat rendezgetnek, fölsóhajtanak (és nem egyszer! nem egyszer! rendszeresen, rend-sze-re-sen ki-belélegzést végeznek, mellek föl-le!), becsuknak, kinyitnak, fölemelnek, letesznek... folytassam? A rohadt kurvák. A vérükben van ezeknek.

Na és persze a... a... a... jaj, meg kimondani is kín... a LÁB.

A láb, ami semmi másról nem szól, mint lecsupaszított (igen! csupasz!), állati, ösztönszexről! Az állati ösztönök fékezhetetlen áradatáról! Ah, a lábak, a lábaink, a lábaik! Lábak, lábak, lábak! Azok a szégyentelen, gátlástalan szex-gépezetek! Talajt érintenek, gördülve lépkednek, rezegnek, bokáznak, csúsznak, másznak, körülvesznek, behálóznak, magukba magukhoz húznak, átkulcsolnak, satuba fognak... jaj, a lábak... Taszító, gusztustalan, szex-orgiák vadállati kellékei, az egyenként, lassan, ujjbeggyel megérinthető, izgő-mozgó lábujjak, a puha, fölfedezésre vágyó, nyelvhegyet csiklandva befogadni képes ujj-közök, a talp simogatható íve, a sarok fölfedezésre váró félköre, az ajkakkal éppen csak érintett boka gyönyörű dombja, a... a lábak. Le velük! El a fülkébe velük, soha többé a mondén mozdulatok legeslegmondénabbját, a biciklizést! Nem, nem soha! Hulljanak a lábfejek! Legyen végre vége ennek a kínszenvedésnek, a bicikliző női lábak provokatív, PRO-VO-KA-TIV látványának, ahogy nyomják, taszítják a pedált le-föl, le-föl, ki-be, ki-be, kiiiii-beeee...

Jaj.

Most el kell mennem. Ugy 10 perc múlva jövök.

---kábé