Hajnali 4-kor Újpest-Belváros tengelyen kellett taxival mozognom. A 6×6 taxit egy hölgy vezette, aki nagyon kedves volt és közlékeny. A nyugdíjas néni kis cukorkával is megkínált, amit örömmel elfogadtam, meg is jegyezte, hogy ő a Cukros néni, nevezzük tehát így. Exkluzív interjú a budapesti éjszaka taxis nénijével.

Gondolom, sokan megkérdezték már, miért kezdett taxizni nő létére?
Igen. Én kényszertaxis vagyok, ami azt jelenti, hogy a volt férjem taxizott még nagyon régen, de az nem volt neki való. A hitelek és más egyebek miatt 1986-ban kezdtem őt kisegíteni, de rövidesen teljesen átvettem a volánt, még a főállásomat is otthagytam. Azóta taxizom.

Mivel foglalkozott korábban?
Közgazdasági papírom van, TB-ügyintézői végzettségem is van, meg alapfokú számítógépkezelő is. Ha lenne valami jó adatrögzítés, biztos befejezném végre. Nem nagyon szeretem már. Tudja, régen visszaintgettek a fák.

Mindig az éjszakában dolgozott?
Igen, mivel a fiam nagyon súlyos beteg volt, agykárosult asztmás, ezért nappal nem lehetett magára hagyni. Később azt hittem, az állapota javulásával átjöhetek nappalra, de az már nem nekem való. A nyugdíj kiegészítés pedig kell, mert a nyugdíjam a rezsi felére se elég.

Nem sok nőt látni a taxik volánjainál.
Nagyon kevesen vagyunk a cégnél, mindössze hatan, és egyedül én éjszakázom. Nem is becsülnek meg minket. Tudja, az elhanyagolható kisebbség vagyunk.

(megjegyzés: 500 forinttal fizettem kevesebbet, mint egy órával korábban odafelé a taxis kollégának)