Albert Györgyit e-mail interjút adott a Piroskának, hogy ne csak Stohl Buci szexuális képességeiről essen szó.

A Miért pont ők? című könyvedben rendkívül erőszakosnak láttatod a
kapcsolataidat. Tényleg ilyenek lennének a kapcsolataink?

Nem hinném, hogy a kapcsolatok túlnyomó részére jellemzőek lennének az erőszakkal, verekedéssel "színesített" epizódok, de szokatlannak, ritkának sem mondanám őket. Engem ma már nagyon nehéz meglepni, meghökkenteni.

Mennyire lehet általánosítani a könyvedet?

Semennyire.

Sokak számára fontos lehet, hogy valaki beszél a saját szexualitásáról ma Magyaroszágon?

Én elbeszéltem. A magamét, a sajátomét. Ehhez képest cca. még van 4 millió nő rajtam kívül Magyarországon. Őket -is- meg kellene kérdezni.

Vannak könyvek, amik különös hatást gyakoroltak rád a témában?

Igen. Sylvia Plath naplója, Virginia Woolf prózája, így hirtelen... Jja! És Bódis Kriszta írásai.

A depresszió ok vagy okozat?

Betegség. Ma már - szerencsére- kezelhető.

Mit tanultál  a kapcsolataidból? Lehet ezekből valami üzenetet létrehozni?

Sokat tanultam, de soha nem tudtam átvinni a tapasztalatom/tapasztalataimat a következő kapcsolatomba/kapcsolataimba. Üzenet? Mindig maradjon egyenes a gerinced és ne veszítsd el a tartásod!

Mennyire okozott problémát neked a kapcsolataid leírása? Az általad leírt férfiakhoz mégis nagyon sok érzelmi szál köt.

A probléma maga a kapcsolat volt. A leírás csak segített. Leginkább az elszakadásban.

A könyvedben túlságosan a saját kapcsolataidra koncentrálsz, a kapcsolatok jelentős része tényleg ilyen szerinted? 

Őszintén? Igen.

Mi az, amit máshogy csinálnál a párkapcsolataidban?

Egy párkapcsolathoz két ember kell, tehát te, egyedül, nem vagy elég. Mégis...Azt hiszem, a jövőben soha nem mondanám, azt, hogy igen, amikor azt gondolom, hogy: nem. És fordítva.

A szerző és a főszereplő között vajon mekkora a hasonlóság? Mennyire szépirodalom, és mennyire tényirodalom?

Nem vagyok szépíró. Újságíró vagyok, akinek idén tavasszal jelent meg a második kötete. Az egyes szám első személy stimmel. Rólam szól. Én: én vagyok.

A könyved főszereplőjének életében állandóan jelenlévő érzése az idegenség: ez mennyire igaz az életedre? Mindig idegenként mozogsz a világban?

Igen. Valószínűleg rossz időben születtem,-ez mondjuk, még vitatható-, de biztos, hogy rossz helyen. Volt rá több lehetőségem, hogy elmenjek innen: nem éltem vele. Ez is egy döntés.

A könyvben az erőszak és a testiség kapja a legnagyobb hangsúlyokat, miért? Ilyennek látod a világot?

Igen. Alapvetően állatok vagyunk, és ez sértés. Az állatok felé.

Mennyia okoz problémát szembenézni saját tested, illetve a szexualitás?

A saját testemmel, mint általában a nők 99 százaléka, nem vagyok kibékülve. Kövérnek, ráncosnak, öregnek tartom magam. Nem azt állítom, hogy ezen nem lehetne dolgozni, de szerencsére, még vannak pasik, akik nem így gondolják, nem így látnak engem.

Hogyan fogadták a könyvedet a nők? Voltak már felolvasások?

Üzleti titok, hogy húsz nappal a könyv megjelenése után hány példány fogyott el. Legyen elég annyi, hogy országos terítettségű könyvesboltok másodszor rendeltek új példányokat a Park Kiadótól. Felolvasások? Jövő héten indul az országjáró "road-show".

Az abortuszaid megrázó történetében Máté Gábort hibáztatod, de nem értettem, miért nem léptél le, és vállaltad be a gyereket?

Máté Gáborra nem emlékszem, arra viszont bizonyosan igen, hogy a nevét nem láttam leírni a könyvemben. Nem hiszek abban, hogy egy olyan gyereknek meg kell, meg szabad születnie, akit az édesapja és az édesanyja nem akar együtt, tiszta szívből, igazán.

Hogyan látod a nők helyzetét Magyarországon?

Siralmasan, és erről mi -nők- is tehetünk. De... Nem szabad feladni. Én még most sem teszem, pedig... Na, szóval... Egy ez másik történet.