
A reformkor egyik férfiideálját, ifj. Wesselényi Miklóst főként politikusi tevékenységéről ismerjük. Naplójából azonban kiderül, hogy a zsibói úr korának egyik legnagyobb nőfalója volt, akinek az árvízből kimentett nők a testükkel is fizethettek, írja a
Tűsarok.
A lányok készek voltak rá, sőt természetesnek vették, hogy testüket adják a földesúrnak, aki pénzzel, ajándékokkal viszonozta "szívességüket". Szeretőinek férjei tudhattak a viszonyról, hiszen egy viszonylag zárt közösségben ez nem maradhatott titokban, de valószínűleg nem változtathatták meg a rendszert, illetve nem szólhattak bele működésébe.
A zsibó asszonyok vérmérsékletének vagy a zsibói "klímának" érzékeltetésére Kemény Zsigmond naplója nyújt segítséget. Kemény 1846 júliusában járt Zsibón, s egyik első éjszakáján már hívatlan vendége volt: "Tizenegy órakor meglátogatott Róza, a szép kovácsné. Ő azt hiszi, hogy férje főbe lőné, ha megtudná e kalandját. Mondják, miként bősz féltékeny. Nem munkás embernek, ki aztán mélyen alszik, való e szenvedély." S Róza másnap hajnalban távozott a zsibói vendég szobájából.
A báró hatalmas férfiassága mellett minden mást is megörökített: rendszeresen feljegyezte, hogy adott idő alatt mennyit lovagolt vagy úszott, milyen eredményt ért el pisztolyozás közben. A teljesítmény mérése jelenik meg a jobbágylányokkal folytatott viszonyában is: egyik szeretőjével eltöltött este után a négy strigula mögé bejegyzi, hogy mindezt másfél óra alatt teljesítette.
Utolsó kommentek